9. Sugallat

Bella hajnal első sugarai ébresztették fel.

Nem érzett semmit, mikor az anyja lépteit is hallva akkor sem érzett, se haragot, sem undort, csak mérhetetlen bánatot.

Anyja legnagyobb titkára derűlt fény, és a tudat, hogy az apja sem tudja az igazságot elfogta a hányinger.

A titkok ellen nem tud mit tenni, és azzal sem, ha ki derülnek.

Fogalma sem volt miért maradt itt éjszakára, talán az anyja hirtelen megváltozása.

Végig szántott a haján és papucsban bujtatta a lábait, hogy a konyhába menjen egy erős kávéra. Nem számított rá, hogy az anyját a konyhában találja. Bella szagolt a friss kávé zamatos illatába.

- Jó reggelt.

Az anyja felnézett. - Szia, azt hittem még alszol.

- Sok a dolgom van. Nem gondoltam volna, hogy ilyenkor otthon leszel.

- Reméltem, hogy pár percet lehetünk együtt. Ülj le csináltam reggelit.

Bella nyelt egy nagyot. Miért tör rá a sírhatnék?

- Mi ez a hirtelen változás, anya?

- Tudod sokat gondolkoztam - Mivel a lánya nem mozdult meg, odament hozzá egy téli bögre kávét. - Me haragudj apád jobb kávét főz.

- Ma reggel bármit meginnák - Meg fogta a csészét és óvatosan bele kortyolt. Az anyja rezenéstelenül nézett rá. - Mi az?

- Néha annyira hasonlítasz rá.

Bella beharapta az alsó ajkát. - Na, igen apa szemét örököltem - mondta hetykén, azonban az anyja megrázta a fejét.

- Megtaláltam a mappát, Bella. Tudom, hogy tudod - dörgölte meg az arcát. - Nem akartam, hogy így tud meg.

- Ki akarná megmondani a lányának, hogy a polgármester az apja. Ez kicsit rossz színben tüntetne fel téged a faluban, nem igaz anya?

Lili arca megdermedt. - Nem, mintha nem esett volna csorba, amikor Erika meghalt.

- Mert biztos én öltem meg, nem igaz? Mennem kell, késésben vagyok.

Lili nézte, ahogy a lánya a táskájáért nyúl.

- Mikor utazol vissza?

- Miért te lennél az első, aki elvinne a reptérre?

- Nem. Csak tudjam, hogy mikor búcsúzak el tőled.

Bella egy ideig az ajtóban állt, majd fintorogva kilépet az ajtón.

A templom tornya kissé viharverten magasodott.

- Szia! - Laura üdvözölte vidáman. - Misére jöttél?

- Nem. Meggyóni a bűneimet.

Viccnek szánta, de csak rósszaló nézéseket kapott, csak Laura kuncogott.

- Komolyan te semmit sem változtál.

- Nahát, nahát! - csendült fel a pap robosztus hangja. - Bella meglátogatja a templomomat.

Bella kérdőn hajtotta félre a fejét. - A bűnös lelkemnek kellene egy tisztítás.

A férfi bólintva előre mutatott.

Bella utálta a templomokat, nem azért mert isten benne lakkozott, hanem azért mert azóta az este óta nem tudott benne hinni.

A mise egyszerűen unalmas volt a számára. Komolyan nézett körbe, és látta, hogy sokan laposan feléje pillantanak.

Mise végeztével a pap félre vonult, mindenki kivonult az épületből, csak Bella maradt bent.

Azonnal érezni kezdte a hideg levegőt, majd ahogy oldalra fordulva megpillantotta az oltára meredő Erikát.

- Veszélyben vagy - suttogta elhaló hangon. - Többen leszünk. Meg kell állítanod.

- Én, hogyan?

De Erika, ahogy megjelent el is tűnt. Csak hideget hagyott maga után.

8. Titkok

 8. Titkok

Barbara lehunyt szemmel, a telefonkagylót a füléhez szorítva, miközben letörölte az asztalokat. Kintről a vihar hangjai szürődtek be, mérgesen dörmögött magában, hogy már megint neki kell bezárni az új kollégája miatt.

Nem lett volna szabad hagynia, hogy a főnöke rá beszélje. A falu is kihaltnak hatott, olyan lett, mint egy szellem város. Csak pár autó haladt el a vízes úttesten.

Elfojtott egy sóhajt, és azt kívánta, bár valaki haza vinné. Elbúcsúzott az anyjától, letette a telefont és rápillantott az órára. Még pár perc és haza mehett. Mintha valami zajt halott volna. Körbe pillantott, aztán folytatta a takarítást.

A férfi szíve úgy vért, mint egy légkalapács. Hallotta őt, ahogy valakivel sutyorog. A tenyere jéghideg lett a gondolatra, hogy hamarosan az ővé lesz. Végre találkozni fog vele, egész testével beleborzongott. Előző éjjel róla álmodott, Bella kérte, hogy tegye magáévá. Ő akart volna az első lenni, Erika csak véletlen egybeesés volt.

De mennyei érzés volt kioltani belőle a fényt.

Amikor kilépet az árnyékból, Barbara meglepődve fordult meg.

Ismerősnek találta a férfit.

- Hogy került ide? Zárva vagyunk.

A férfi mosolyogva közeledett hozzá.

- Ne játszd meg magad, Bella. Mindig is erre vártál.

- Mégis miről beszél? - A fickó kéjesen megnyalta az ajkát. - Menjen el, vagy hívom a rendőrséget!

A férfi csak mosolygott. - Hetek óta rólad álmodozok. Te ismersz engem a legjobban.

- Maga téved az én nevem nem Bella!

Megkeményedett a tekintette a nő hazudik, valójában barna hajú, és gyönyörű.

- Azt mondtad szeretsz! - A férfi karjai köré fonódtak, mint egy kigyóé.

Ez rémálom, biztos csak álmodik, gondolta Barbara hátrálva a férfitól. De az álmok nem okoznak fájdalmat, a válla és a feje nagyott koppant a padlón, mikor a férfi a padlóra rántotta. Miközben vergődve szabadulni próbált érezte a férfi matató kezeit a mellein, majd a blúza recsenését. Erősen szorította magához, ezért a nyakába harapott oly erősen, hogy a férfi felordított, majd a szoknyáját kezdte lerángatni róla.

- Hagyjon! - Amikor belé hatolt, sikoktozni kezdett. - Segítség!!!

A nő sikolya elrontott mindent, a vágyai is kezdett alább hagyni, el fogta a méreg. Hazug kurva! De így is az ővé lesz!

Barbara hadonászó karja lerántotta az asztalon lévő terítőt. Tányérok a feje mellett estek a padlóra.

A fickó fogott egy rongyot és a lány szájába gyömöszölve az orrára szorította a kezeit, addig, míg a lány szeméből kinem hunyt a fényt.

Bella nem akart a szüleivel vacsorázni, de nem volt mit tennie hiszen, ha nem akarja, hogy anyja jobban pikkeljen rá így itt állt az ajtajuk előtt, mint egy rakás szerencsétlenség. Sóhajtva emelte fel a kezét, hogy kopogjon, mikor hirtelen Csenge nyitott ajtót.

Fitymálva meredt Bellára, majd oldalt lépett, hogy beengedje.

- Nahát, Bella megérkeztél - Az anyja hangját Csenge háta mögött hallotta. - Gyere mindjárt kész a vacsora.

- Valóban? - kérdezte gúnyosan az anyjától. Lili fintort vágott, azonban nem mondott semmit. - A szobámban leszek, keresek valamit. Remélem nem dobtál ki onnan semmit.

- Nem nyúltam a szobádhoz.

- Mi ez a hideg levegő itt? - szólalt meg a belépő Mari. Bella arca felragyogva rohant a nagymamájához.

- Nagyi - szorosan ölelte magához. Magába szívta a jellegzetes illatát. Csenge gyűlölködve nézte az ölelő párokat, majd negédesen Lilihez fordult.

- És mond, Bella meddig maradsz? Mert tudod anyud erre az éjszakára át adta nekem a szobádat - gonosz mosoly villantott rá. Bella unottan megvonta a vállát.

- Anyám háza úgy dönt, ahogy akar, bár ta te helyed nálunk a kutya házban kellene lennie.

- Isabella! - hőkölt meg Lili, majd megrázta a fejét. - Viselkedj, kérlek.

- Inkább a vendégednek kéne viselkedni - szólt közbe szigorúan Mari. - Ő csak vendég, Bella meg itt lakik!

- Elnézést kérek, Mari. Csak Annyira furcsa nekem, hogy Bella hirtelen hazajön két év után.

Bella keze ökölbe szorult, sarkon fordult, hogy a szobájába menjen, mikor Lili a Lépcsőnél elkapta a karját.

- Miért nem tudsz viselkedni? - kérdezte kesernyésen. Bella hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Hihetetlen vagy, anya! Azt sem tudom mit keresek itt, hiszen látom, hogy semmi keresni valóm nincs itt! Megyek a szobámba utána lelépek. Többet nem is fogsz látni.

Ekkor Lili arca elsápadt. Nem akarta, hogy Tom  elváljon tőle, de azt sem, hogy Bella kilépjen az életéből.

- Bella én...

- Ne hívj így! A francba - morzsolt el egy könnycseppet a szeme sarkából. - A héten vissza utazok.

- Mi? - Lili Még jobban elsápadt. - Bella...én sajnálom, ahogy bántam veled.

- Persze, most, hogy el mondtam haza akarok menni.

- Ez az otthonod!

- Akkor ő mit keres itt?! Az az ember, aki a halálba hívta Erikát?! Mert ő miatta ment Erika a temetőbe! De ezt gondolom te csínyvetésnek fogod fel..

Lili nem szólalt meg, mivel egy hangos kopogás hallatszott az ajtóból, majd Csenge mellett megjelent az eső áztatott András.

Gondterhelten körbe nézett. - Sajnálom, ha meg zavarom a vacsorát, de be kell vinnem Csengét és Bellát az őrsre.

- Engem miért? - kérdezte sipákolva Csenge, meg fogva a férfi karját, azonban az lerázta magáról.

-Nincs kedvem letartoztatni téged, Csenge, kérlek hang nélkül vedd fel a kabátod és menj a kocsinhoz.

- Rendben - hebegte cérna vékony hangon.

Bella nem mozdult meg. - Vádolsz valamivel, András?

A férfi arca elfelhősödött, egy lépéssel Bella előtt termett.

- Húzd a kabátod beszélnünk kell. Lili! - Nem nézett a nőre, annál jobban aggasztotta az, ha meg tudja Bella, amit ki derített egy titokról.

Egy olyan titokról, ami összetörheti a lányt.

Ahogy kiléptek az ajtón a férfi nem engedte, hogy a kocsihoz menjen. - Bella - kezdte.

- Mi az? - kérdezte, de a férfi nem válaszolt egy aktát nyomot a lány kezébe. Bella kétkedve kinyitotta, majd azonnal be is csukta.

Az anyakönyvi kivonata volt benne.

Szemei könnybe lábadtak.

Most már értette, hogy az a férfi miért védte annyira, még most is, hiszen nem Tamás az apja.

Sose nem is ő volt az.

7. Érzelmek

Bella úgy tervezte, hogy korán fog kelni, még a szülei előtt, hogy megelőzőn egy esetleges vitát, közte és anyja között.

Amikor azonban kiosont az ajtón Andrásba ütközött.

Bizonytalanul bámult a férfira.

- Talán bajban vagyok seriff?

- Csak bocsánatot akartam kérni tőled, Csenge miatta.

- Nem történt semmi. Kávéra van szükségem. - Indult meg a férfi mellett, aki hirtelen megragadta a karját.

- Gyere meghívlak. Gondolom éhes is lehetsz.

- Azt hiszem udvariasnak kell lennem - mondta Bella. És elindult András mellett a kocsihoz. A lány arra gondolt, hogy a férfinak inkább filmekben kellene szerepelnie, mint egy kis poros falú seriffjét. Egész úton nem szóltak egymáshoz, a csend vészterhesen süllyedt közéjük.

Aztán egy hangos kiabálásra lettek figyelmesek.

- Megöllek! Kitaposom a beleded te!!! - Bella nagyot horkantott, fel ismerte a mindig részeg pongyolában botladozó Jánost. Ez még nem dobta fel a talpát? András sóhajtva szállt ki a kocsiból.

- Mindjárt jövök. Addig menj be és rendelj magadnak valamit.

Bella kiszállt, de így is látta, hogy Zoli próbálja lefogni a mindig örjőngő férfit. Nem változott itt semmi. Ugyan olyan volt, mint régen, de akkoriban János nem volt ennyire őrült. A seriff látványára Jánosban feléledt a harci kedv.

- Na, mi van!?! Nem bírsz el velem és ketten kellettek hozzá! - fröcsögte nyáltól csorogva. - Láttom új pipid lett, hmmm... Megkaphatom egy köré a kicsikét?! - András elengedte a füle mellett a megjegyzéseket. János vigyorgott mikor bilincsbe a seriff kocsijába ültették. Zoli idegesen meredt a férfira.

- Mit csináljunk vele?

- Vidd be az őrsbe - válaszolta a férfi. - És zárd be. A felesége most nem tud neki segíteni.

- Rendben - motyogta Zoli bólintva.

András, ahogy belépet a kávézóba mindenki köszöntötte. Bella a legtávolabb eső asztalnál foglalt helyett, és jegyzetelt. András előtte lévő széken foglalt helyett.

- Úgy látom még nem szolgáltak ki.

Bella megvonta a vállát. - Még mindig nem kívánt személy vagyok. Megszoktam, de legalább van időm írni.

- Egy új regény?

- János újabb bajkeverése? - kérdezett vissza, mikor végre megjelent a pincér. Két kávét töltött, pökhendin tolta az egyik bögrét Bellábak, míg a másikat kedvesen a seriffnek.

- Ez már szokásos élet Ásotthalmon.

- Csak én tartom ezt elviselhetetlenül nyomasztónak?

- Tegnaphoz képest még elviselhető.

Mosoly eltűnt Bella arcáról.

- Miért jöttél át, András?

- Épp a szokásos őrjáratom volt - ivott egy kortyot a kávéjából, mikor ismét megjelent a pincér.

- A kedvenc tökpitéjét hoztam seriff - A nő úgy fordult, hogy a férfi szemügyre tudja venni mély kivágásban lévő melleit.

- Köszönöm, Lara. - köszönte meg a férfi azonban le nem vette a szemét Belláról. Lara bosszúsan sétált el egy újabb vendéget kiszolgálni. - Meg téged is látni akartalak.

- Ugyan miért?

- Hogy lássam, hogy valóban olyan szép vagy, mint tegnap voltál.

Bella megrázta a fejét, mosoly jelent meg az arcán. - Ennek a szövegnek be kellene válnia?

- Hiszen be állt, mosolyogsz.

- Tudom mire megy ki ez a játék, András. Nem kell úgy éreznéd, hogy vigyázznod kell rám. Jól meg vagyok. Eddig is megvoltam. Ha készen leszek a könyvvel és eladóm nagymamám házát el megyek és minden vissza áll a régi medrében.

- Képzelem. De addig is eljöhetnél velem vacsorázni ma este?

- Mi a fészke fenének? - A férfi nem felelt, Bella odafordult hozzá. András gyönyörködött a lány méz barna szemeiben. Bella felismerte ebben egy férfi őszinte érdeklődését. - Nem.

- Ez határozott nem volt. És holnap?

- Nem. Neked mi a feje bajod van, nem elég neked, Csenge?

András kinyújtotta a lábait. - Nem tudod honnan veszed, hogy Csengével együtt vagyunk.

- Mert gimi óta együtt vagytok, és gondolom most is. Nem szeretek játékszer lenni, András.

- Nekem nem lennél az. Valaki elbánt veled, igaz?

András felállt, és észrevette, hogy Bella követi a tekintetével. Óvatos lesz és kitágult.

- Nem tartozik rád.

- Pedig egy idő után igen - Nem akarta, hogy a lány felvegye a nyúl cipőt, mint két éve tette.  - Én nem foglak megbántani.

Bella kesernyésen felnevetett. - Hát persze, hogy nem. Már megtetted két ével ezelőtt.

Kisétált a kávézóból, kifelé menet kifizette a számlát. Az autójához sétált, de még visszafordult, amikor kinyinyotta az ajtaját. Hosszan nézte a lányt.

- Nem volt igazam - kiabált vissza a lánynak. - Ma is csinos vagy.

Bella akaratlanul is elmosolyodott, és meglátta, hogy András elvigyorodik. Aztán a kocsi kihátrált a parkoloból és elhajtott.

Bella kisétált a kávézóból kezében a pitével.

- A francba! - morogta, és teletömte a száját pitével.

6. Hírek

 6. Fájdalmak

Másnap már mindenki tudta a faluban, hogy Bella és András holtestre bukkant a híres Gárgyán erdőben. Erről beszéltek  postán, a hivatalban, és  közértben is. Az a tény, hogy a híres krimi író, és a seriff rá bukkanjanak egy holtestre sokakat megrázott az a tény, hogy a békés Ásotthalom felett gyülekező vihar felhők hamarosan lecsapni készülnek. 

- Ez a falu sem már olyan, mint régen volt - böffentett Rodi, más néven Róbert Elemér sörét szürcsölve. - Hoznál még egy pofa sört cicuskám? 

- Ez a falu már régen nem az - Merengett Iván maga elé, és hátra tolta székét. - Azt mesélik, hogy a kis béka csinos jószág lett. 

-Akkor is inkább  lába volt rajta csak jó - böffentett nevetve Rob. - Valaha helyes lány volt, most meg gondolom beképzelt lett, mert gazdag író lett - tette hozzá, de el itélte Bellát, azért amit csinál. - Emlékszem milyen sovány volt, és kapa foga is volt. Ő találta meg holtan Erikát. 

- Ronda dolog ez. 

- Az volt, az is, ahogy viselkedtek vele. Lili se állt ki a lányáért. 

- Nincs jobb témátok? - szólalt meg Csilla, miközben újra töltötte a kávéscsészét. 

- Te is együtt jártál vele, nem? - kérdezte Iván. Hátra dőlt előkotorva a zsebéből egy doboz cigit, hogy rá gyújtson. 

- Igen, együtt jártam vele - felelte a lány, tudomást sem véve, hogy ezek ketten várnak tőle valami szaftos részletet. - Volt esze és elment ebből a faluból. És most van elég pénze. 

- Mindig is volt pénzük - szólalt meg Martin. - De abból sose látott semmit, Bella. Mintha Lili szégyellné a lányát.

Csilla elfordult a társalgó férfiaktól, nem akart belefolyni a beszélgetésbe, még akkor sem, hogy kíváncsi volt minden részletre Belláról. És az a tudat, hogy Bella visszatért tudva, hogy itt nem szívesen fogadják, a lány erejéről tanúskodott. 

- Szia Zoltán - köszönt Csilla a belépő seriff helyettese. Automatikusan töltött egy csésze kávét. 

- Kösz, Csilla, nem kérek. Nincs kávéra időm. - mondta Zoli hivatalos arcot felvéve. - Kaptunk egy képet - mondta, és kinyitotta a dossziéját. - A neve Nagymárti Éva. Két hete szökött meg Kistelekről. Erre fele látták stoppolni. Láttátok a faluban? 

Martin, Rob és Iván megnézte a vidám arcú fiatal lány képét. 

- Nem hiszem, hogy járt a faluban - mondta Martin végül. 

Zoli elfordította a papírt, hogy Csilla is lássa. 

- Nem láttam a műszakom alatt, de megkérdezem a többieket is, hátha betért ide. 

- Köszönöm - mondta Zoli, egy pillanatra a kávé illatát szívta magába. - Megyek körbe mutatom a képét a faluban. 

- Hé, Zoli. És mi a helyzet a hullával, lehet tudni, hogy ki az? - kérdezte böfögve Rob. Zoli undorral fordult a férfi irányába, tudva, hogy megint részegen fog haza térni Abigélhez. 

- Még tart az azonosítás - felelte, majd kisétált. 

A város túlsó részén Bella az utolsó dobozból is kipakolt, miközben a rádióból üvöltöttek a slágerek. A szája tele volt chipsel, mikor pakolta a könyveit a polcra, megakadt a tekintette egy fénykép kereten. Egy ideig forgatta, majd a polcra helyezte, valamire jó lesz gyanánt. 

Ekkor látta meg az anyját, ahogy lassan közeledett a házhoz, hangosan felsóhajtott. 

- Szia, anya - köszönt tartózkodó hangon. - Mi járatban? 

- Látni akartam, hogy vagy. 

- Láttál most már el is mehetsz. 

Bella próbálta leplezni, hogy nem szívesen látja az anyját, annyi éven keresztül jövő fájdalom még mindig mardosta belül. 

- Nem szépen váltunk el....- kezdte, Lili halkan, azonban Bella nem volt társalgás hangulatban. - Csak bocsánatot akarok kérni tőled. 

- Mintha ezt bármit is változtatna - jegyzi meg epésen. Lili elkomorodott. 

- Nem, mintha olyan tökéletesen csináltál volna bármit is. 

- Ez rólad is elmondható, már mint, ha rossz anya címre pályáztál volna. Most dolgom van, ha nem akarsz mást is elmehetsz. 

Megakarta bántani az anyját, mint ő tette réges rég, és teszi most is. 

- Vacsorára át jössz? - érdeklődött. 

- El ígérkeztem - hazudta szemrebbenés nélkül. Lili lassan bólintott. Kitódult, virágos parfüm hagyva maga után. 

Bolondnak nevezték. 

Bolond Mártának. Mivel ez volt a neve 40 évesen egy 5 éves szintjén. Nem változott az évek múltán sem, ugyan olyan együgyü volt. 

Márta szerete az élénk csillogó színeket, és a pónikat. 

És a seriff kocsiját, szerette mikor András fuvarozta, és bekapcsolhatta a szirénát. Énekelve magában rótta az utcákat Ásotthalmon. Már kezdett alkonyodni, lassan kihalni látszik az utca, csak néhány autó, és busz robogott el mellette. 

Márti szegény volt, de Ásotthalmi lakosok közül mindig volt valaki, aki étellel és ruhával ajándékozta meg. 

Boldog volt, hogy bármennyire is kitűnt a lakosoktól mindig voltak olyanok, akik szeretik. 

Egy pillanatra megtorpant az erdő elején. Volt egy hely az erdő mélyén, ami rettegéssel töltötte el. Sok mindent látott, de ehhez foghatott még sosem. Égett fa, és hús szaga áradt. Most már arra a sötét alakra emlékszik, akinek vörösen izzott a szemei, ahogy rá pillantott, de nem bántotta. 

Utána rosszat álmodott éjszaka. Aztán elhalványult az emlékek, de az érzés benne ott maradt. 

Valami gonosz lapult a fák között.

5. Fájdalmak

A fiatal lány forgolódott az ágyában, fel-fel riadt, majd újból elszunnyadt. Mikor legközelebb kinyitotta a szemét úgy látta, mintha egy árnyék lenne a szobája sarkában. Először azt, gondolta, hogy álmodik, ám az árnyék elindult feléje, óvatosan, mint egy ragadozó.
A lánynak rémületében torkán akadt a hang, ám amint a férfi keze kinyúlt feléje felsikoltott.
- Segítsenek! Segítsenek! - többre azonban nem futott az erejéből, mert egy izmos kéz tapadt az ajkaira, míg a másikkal azonnal lesújtott a magatehetetlen lányra. Elsötétült tudattal még érezte a fájdalmat, ahogy a kés kegyetlenül behatolt a testébe.
A férfi, ahogy látta, hogy kezd kialudni a nő szemében a fény, tudta, hogy meghalt. Lassan felegyenesedett. Túlságosan hamar végzet vele, hogy érezzen bármit is.
Ahogy érkezett úgy távozott is, mint az árnyék.

Bella nem tudja miért döntött úgy, hogy elmegy anyjával a rendezvényre, lehetséges nem mindenki fog örülni, hogy mutatkozik.
- Nem tudom jó ötlet-e anya, hogy veletek megyek - szólalok meg halkan. Anyám rám nézet. Szeméből nem tudtam kiolvasni mit gondol.
- Nem lehetsz mindig a négy fal között - szólalt meg percek múltával.
- Pedig kellene határidőm van - Anyám felhorkantott, mire duzzogva csak megvontam a vállam.
A rendezvényen sok ismerős arcott pillantottan meg. A koncert hangos zaján át is hallotta a pusmogásokat.
Tàvolból megpillantotta Andrást és Csengét egy asztalnál ültek a szüleik gyűrűjében.
- Nahát, nahát! - harsogta túl a zajt Farkasné, majd karom ragadott. - A híres krimi iró. Alig vártam, hogy találkozzunk.
- Szia, Mia. A lányom éppen nem ér rá.
- Csak egy pillanatig rabolnám az idejét, Lili. Hiszen nem minden nap van nálunk híresség.
Anyám hosszan rám nézet, mire csak legyintettem. Megszoktam, hogy megállítanak az emberek.
- Milyen csodálatos nagy lány lett belőled - fogta át a két vállam. Elvörösödtem. - Bizonyára egy új könyvön dolgozol, de szeretném ha időt tudnál szakítani a könyvtárba, előadást tartani az új könyvedről.
Egy pillanatig töprengtem, majd körbe kémleltem.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - motyogom.
- Mi nem jó ötlet? - lépett mellénk a polgár mester derűsen. - Már üdvözölni akartalak, Bella. Jó, hogy itt vagy közöttünk.
- Valóban? - kérdeztem vissza szarkasztikusan, mire felnevetett.
- Mindig meg volt a magad humora.
- Valakitől örököltem.
- Bella még gondolkoz azon, amit mondtam, sokan szeretnének megismerni, és a könyveidet. Nekem meg van mind - kuncogott Mia, ahogy elsétált.
Bella nagy szemmekel meredt a nő után, majd a férfi felé fordult.
- Azt hiszem követtem anyámat.
- Isabella sajnálom, amo veled történt itt.
- Én is.

Bella elindult az asztalok között a pusmogások erősödtek.
Tisztán hallotta őket. ,,Miért jött vissza?" ,, Szégyent hozott a szüleite" ,,Menne vissza, ahonnan jött" És hasonlók bántották a fülét.
Ekkor egy finom kéz érintette meg, először a szőke fürtjeit pillantotta meg, majd magát a lányt.
Laura kedvesen mosolygott rá. - Szia, reméltem, hogy itt összefutunk.
- Szia, Laura jó látni.
- Bizonyára - jegyzete meg, majd felsóhajtott. - Gondoltam, hogy nem hagyja annyiban, ha meglát, hogy ne csináljon jelenetet.
- Kicsoda?
- Csenge - mondta utálkozva. - Utalom azt a csajt. Most még gonoszabb, mert András nem veszi észre milyen utálatos.
- Tudja ő - jegyzem meg egyenesen a férfira pillantva.
András az anyjával beszélgettek, majd hirtelen felnézett. Tekintette egybe fonódott a lányéval.
- Hát van bőr a képeden megjeleni - Csenge hangjára elfordította a fejét a férfiról.
- Szia, Csenge. Mi a helyzet a pokolban?
- Menj a jó büdös francba! - Csenge ideges lett. - Minek jöttél vissza?!
- Itt lakom, tudod - mondta gúnyorosan Bella. Csenge épp mondani akart valamit, mikor András megjelent mellette.
- Valami próbléma van? - kérdezte kissé hidegen.
- Nincs - mondja Bella kikerülve a párost, azonban András megfogta a karját.
- Sajnálom - suttogta.
- Én is sajnálom, hogy nem tudod kordában tartani. Mellesleg én a helyében inkább hallagatnék!
- Fogd be!!! - Csenge hirtelen előre lendült, hogy lekeverjen egy pofont a lánynak, azonban a fétfi még idejében lefogta és hátra csavarta.
- Ne csinálj jelenetet! - sziszegte. Mindenki őket figyelte, Bella elakart innen tűnni.

Lili a fejét csóválva haladt mellette, majd zabosan a lánya felé fordult.
- Miért nem tudsz egyszerűen viselkedni?!
- Viselkedni? - kérdezett vissza, szintén zabosan a lány. - Te nem láttad mi történt?
- Láttam, Csenge kedves fiatal lány, te meg provokáltad.
Bella egy pillanatra lehunyta a szemét. - Aha. Meglàtógatom nagyit inkább.
- Úgy volt, hogy velünk vacsorázol - anyja hangja egy oktávval mélyebb lett.
- Hívd el a kibaszott Csengédet! - emelte fel a hangját a lány. - Elegem van, hogy vele pedálozol, mintha kibaszott tökéletes lenne!! Az iskolában is inkább őt magasztaltad ellenben velem nem foglalkoztál! Mikor Erika meghalt, hátat fordítottál nekem, most meg azt akarod, hogy legyek kedves veled? Mindenkivel? Hát cseszd meg anya! Cseszd meg a tökéletes életed! Csessze meg Ásotthalom lakói a kibaszott tökéletes életüket! - kiáltva sarkon fordult, és nagy léptekkel haladt az utcán. Lili halál sápadtan meredt maga elé, mikor a férje megjelent.
- Mi történt? Bella hol van? - Lili megrázta a fejét. A férfi a lánya homályos alakját pillantotta meg az utcán. Utána akart menni, de tudta idő kell a lányának, hogy lenyugodjon.
- Bella a nagyihoz ment - szólalt meg Lili könnyezve.
- Mit mondtál neki?!
Lili behunyta a szemét. - Menjünk inkább haza.
- Francba, Lili nem!! - emelte fel a hangját a férfi. - A lányunk két év után haza jött, amiről azt hittük nem fog megvalósulni, nem akarom még egyszer elveszíteni. De, ha ez megvalósul Lili - hajolt közelebb a nőhöz. - Elválok tőled.
Lili elhűlve meredt a férjére. - Tamás...
- Nem, Lili. Már túlságosan sokáig hallgattam, hogy teszed tönkre a lányomat. Belle nem Csenge, aminek én örülök is. Ezt el kéne fogadnod!
És most menjünk haza!

Bella nem ment a nagyijához túlságosan mérges volt, és szomorú, így megfordult, hogy a temető felé vegye az irányt.
Már nem sírt, a könnyek elapadtak. Kezdett sötétedni, a lámpák felkapcsolódtak felette. Hűs szellő támadt fel, a koncert hangja még a boltnál járva is hallható volt, jócskán haladt az utcán, körbe kémlelt. A homályba alig letehet látni bármilyen lelket is. Csak ő volt az utcán.
Madarak csiripeltek felette, néhány autó suhant el mellette.
Aztán az egyik lelassított mellette.
- Bella...- András hangjára felsóhajtott.
- Nincs kedvem beszélni...- motyogta. - Senkivel nem akarok beszélni. Húz a francba!!
- Vagy beszálaz a kocsiba, vagy bedoblak! - András nem akarta itt hagyni a lányt, mikor olyan sebezhető volt.
- Mint mondtam menj a francba, András...
A férfi leállította a motort, majd kipattant a kocsiból.
- Te akartad... - Bella hirtelen orrfacsaró bűzt kezdett érezni az avarok között.
- Érzed ezt?
- Ne tereld el a szót...biztos elütöttek egy állatot.
Bella lassan elindult a fák között a férfi utána indult. A bűz még orrfacsaróbb lett, hogy sugallja az elmúlás szagát.
Bella hirtelen megtorpant, halál sápadtan meredt az avarra. Egy szürkés kéz emelkedett ki belőle, legyek százai lepték el, köröztek körülöttük.
- András...- suttogta elhaló hangon.
A férfi azonnal kifelé kezdte cipelni a lányt, miközben a rádióján erősítést kért.
Bella màr akkor tudta Erika gyilkosa visszatért.

4. Érzések

Bella nem tudta, hogy ezen az estén vendéget fog fogadni, főleg nem magát Roberts Andrást, akivel nem éppen békésen váltak el. Azon az estén mindketten a fájdalommal küzdöttek. András a legkedvesebb unokatestvérét veszítette el, Belle pedig a legjobb barátnőjét. András körbe nézet. Komótosan, mintha magába akarná szívni a látványt. A lány is megváltozott már nem az nyúlánk, vékonyka lány volt, mint azelőtt. Haja hosszabb lett, szemei sötétek, gyönyörű volt, ahogy csillogtak arca rejtekéből.

- És a seriffnek mi járatban van erre? - kérdezte a hangjára találva a lány. Ideges volt, ahogy András felmérte őt, félt, hogy onnan folytassák a dolgokat, ahol régen abba hagyták.

- A szokásos kör utamat jártam, mikor megláttam itt a fényt. Jó nagy bal horgot tudsz adni - jegyzi meg az arcát masszírozva.

- Ha jól emlékszem te tanítottál meg minket, hogy kell ütni. Pont azután, hogy megcicizted Lilit.

András egy pillanatra elakadt. - Mi? Ezt honnan?

Belle nevetve hátra dobta a haját, ahogy felélénkült benne az emlék. - Erikával sokszor meglestünk téged. Fiatalok voltunk, és kíváncsiak. De nem volt hosszú életű kapcsolat.

Bella arra gondolt túl rég volt az, amikor békésen üldögélt egy tornácon egy férfi mellett. András nem sokat változott, nyúlánk fiúból, igazi izmos férfi lett. Jó és rossz emlékek kavarodtak benne, ahogy a férfit figyelte.Bizonytalan volt Andrással kapcsolatban.

- Nincs kedved kijönni a tornácra?

- Nem, szerintem a konyha megteszi - Nem akart sokáig a férfival lenni, a múlt emlékei túlságosan fájón kerültek a felszínre.

- És meddig maradsz? Pár hétig, hónapig? - érdeklődött a férfi, holott tudta a lány nem igen fog válaszolni.

- Ameddig szükséges - felelte a lány kezét tördelve. - Szeretnék lefeküdni.

András tudta mikor válik terhessé társasága, és most pontosan az volt a lány számára.

- Miért teszünk úgy, minta ő nem is létezne?

Bella megnyalta kiszáradt ajkait. - Nem akarok róla beszélni, András.

- Miért, miért teszel így?

Bella keze ökölbe szorultak. - Talán azért mert mind ketten tudjuk, hogy te kit okolsz! Engem! Ki utáltatok innen és most azt várod, hogy megnyíljak neked, hát menj a fenébe a jelvényeddel együtt! - Bella nagy erővel tárta ki a férfi előtt az ajtót. András nem akart így elmenni, látta a lány szemében a fájdalmat, de jobbnak látta, ha távozik.

A férfi elhajtott, ám még mindig maga előtt látta Bella fájdalmas tekintetét. Nem akarta felhozni Erikát, de a benne lévő tüskék feléledtek benne. Igen a lányt hibáztassa, hogy Erika meghalt, de azt sose akarta, hogy tönkretegyék. És most visszatért, ami nem tetszett mindenkinek.

Azon morfondírozott, hogy tudna valahogy a közelébe férkőzni úgy, hogy ne támadjanak egymásnak. András nem volt benne biztos mit is akar a lánnyal kezdeni. Kötelességének érezte, hogy megtalálja Erika gyilkosát, de csak falakba ütközött.

- Azt hittem már sose érsz haza - Csenge hangja a tornác árnyékából érkezett. Keskeny szépséges arcán szája duzzogva húzta el, mikor a férfi nem viszonozta közeledését. Zöld macska szeme élesen megvillant.

- Nehéz napod volt?

András nem akart társalogni, egy forró zuhanyra és egy hideg sörre vágyott.

- Elment - Lépett be a lakásba, Csenge követte.

- Hallottam, hogy a kis béka vissza tért - Csenge szeme megvillant.

- Nem hiszem, hogy sokáig fog maradni, hiszen mindketten ismerjük - András fáradt volt.

- Szóval a seriff találkozott vele - jegyezte meg epésen. - Gondoltam, hogy seriff találkozni fog vele. És, hogy néz ki kis béka?

- Vonzó - válaszolta a férfi, közben felbontott magának egy sört.

- Vonzó? Úgy emlékszek rá, mintha szemüveges volt, és hatalmas kapa foga, igazi madárijesztő.

András elengedte a füle mellett megjegyzést. Csenge hajlamos volt a rosszindulatra és egy kis irigységre, hiszen ő maga nem tette meg azt, amit Bella évekkel ezelőtt.

Elhagyta a falut, míg Csenge az önkormányzatnál robotolt.A férfinak nem volt kedve hallgatni a nő féltékenységét. - Nehéz lenne kedvesnek lenni vele?

- Én kedves vagyok az emberekkel, csak vele meg kell erőltetnem magam - Csenge összefonta a kezeit a melle előtt, mert úgy érezte csinálnia kell valamit.

- Összebarátkozhatnál vele.

Csenge szaporán kezdett pislogni, keze lehanyatlott. - Most viccelsz? - kacagott fel. - Nekem vannak barátaim, és nem egy lúzerrel fogok lógni, akit utálnak a faluban.

Ez a feltevés nem volt teljesen igaz. - gondolta András, mikor haza felé tartva megállította a könyvtáros Farkasné, hogy érdeklődjön a híres krimi íróról.

- Ahogy gondolod - András félre tolta a nőt. - Zuhanyozni és aludni akarok.

- András! - szólt utána Csenge, mielőtt a férfi ott hagyta volna. - Jogom van utálni őt!

- Jogod van ahhoz, hogy véleményt mondj, de utálni nincs. Mert féltékeny vagy rá.

- Rendben. - mondta recés hangon. - De egy valamivel egyet értek a családoddal, mindenkinek jobb lett volna, ha Isabella oda vissza menne, ahonnan jött. Neked is jobb lenne, ha megtartanád vele a kellő távolságot. Bajt fog hozni rád.

- Ugyan miért félsz ennyire?

Csenge nem felelt, nyugtalan lett. Mozdulataiból vibrált az idegesség. Talán meg kéne látogatnia a híres Bellát, hogy felmérje, mennyire kell tartania a kis békától.

András sose fogja megérteni, miért is utálja Bellát, de minden ahhoz az éjszakához kapcsolódik, amikor Erika meghalt.

És a titokra, amit mindennél jobban védeni akart.

Kinézett az ablakon és a pokolba kívánta Isabellát.

3. Fogadtatás

Bella egész úton pörgő aggyal agyalt, hogy a régi ismerősök, hogy fogadják, majd. Hogy elterelje a figyelmét, bekapcsolta a rádiót.
Rihanna erős hangja hangzott fel az utastérben, vele énekelve.
Ebben a pillanatban a rádió recsegni kezdett, majd egy ismerős hang szólalt meg. Bellának ereiben fagyott a vér.
,,- Bella segíts! Bella segíts!''
Erika hangjára lefékezett mielőtt neki csapódott volna egy fának. Lihegve meredt a rádióra, szíve majd kiugrott a mellkasából.
- Mit akarsz tőlem, Erika? Mi az istent akarsz?! - kiáltotta a rádióra csapva. Ujjai fájdalmasan lüktettek, de nem érdekelte.
,,- Keress meg!" - hangzott a felelet, majd Rihanna hangja töltötte be az elméjét.
Keresse meg? Hiszen Erika el van temetve. Hevesen megrázta a fejét. Beindította a kocsit.
Éjfél után vette be az utolsó kanyart, az út nagy részében nem hangzott fel Erika hátborzongató hangja.
- Mindjárt ott vagyunk - mondta magának fáradtan. - És bele bújok a meleg hálózsákomba.
Látta az út szélén, hogy megérkezett. Nyitott ablakon beszűrődött a tücskök vidám zenéje.
Bellát elfogta az izgalom, amikor elfordult balra, átzöttyent egy kisebb árkon. Semmi utcai világítás, semmi neonfény, a sarkon sincsenek bandák.
Ásotthalom a kis békés falu maradt. Vakon bámult ki felé az ablakon, felismerte a piacot, az iskolát. Legtöbb ház régi volt, és viszonylag távol állt az úttól, a magas járdaszegélyek és alacsony kőkerítések voltak jellemzők errefelé.
És íme a park, gyerekkori kedvenc emléke. Egyik-másik házban égett a lámpa, de a legtöbb sötét volt és kihalt.
Szinte az egész falun végighajtott úgy, hogy egyetlen másik kocsival sem találkozott.
Lassan szállt ki a kocsiból, hallani.
Végigment a lejtős kocsifeljárón, hogy szemügyre vegye a házat.
Elfelejtette, hogy milyen hatalmas is volt, már kicsiként is azt képzelte, hogy egy kastélyban laknak ő pedig a kis hercegnő. A bátyja látogatta meg és érdeklődött iránta, hogy hogy van, és gratulált neki, ha valamit elért.
A szülei oly könnyen hagyták, hogy elmenjen, hogy még az emlék hatásától megdobbant a szíve és a könny a szemét.
Amikor betette a kulcsot a zárva, nyikorogva nyílt ki az ajtó.
Bella nem félt a szellemektől, hiszen már hozzájuk szokott.
Talán üdvözölnék, pár percig állt a sötétben, mintha azt várná hogy Erika felbukkan és rá kiált, de semmi ilyesmi nem történt, azonban egy valami igen.
Hirtelen felgyullad a fény, erős fény fájón vágott a lány retinájába.
- Aú! - kiáltott fel Bella. És, mintha egy nevetést hallott volna fentről. Majd ijedten hátra ugrott, mikor Erikával találta szembe magát. Szívére szorította a kezét, mikor felismerte a hatalmas képet. Ő is rajta volt, Erika volt a legjobb barátnője, talán az egyetlen.
Emeletre sétált léptei alatt megnyikordult a lépcső. Ahogy haladt felfelé úgy érezte figyelik, hátra fordult, csak az üres hall tekintett vissza rá.
Kezd begolyózni a fáradtságtól - gondolta kuncogva. Szinte elvakulva támolygott be Erika szobájába, ugyan azok a fal színei, nem változott semmit.
Talán egyszerre egy szobát néz át, betámolygott Erika régi fürdőszobájába. Mosdóra támaszkodva és a tükrön keresztül nézte magát.
Nyomorultul festett, szeme karikás, a haja lapos és kócos. A nagymamája adta nekik ki ezt a házat, hogy a két barátnő mindig együtt legyen, és ne legyen üresen a ház, mikor ő bevonult az idősek otthonába. Bella nem akarta, hogy bekerüljön a kedvenc nagyija, de Gyöngyi vasakarattal rendelkezett, így semmi, és senki nem tudta megakadályozni ebben a döntésben.
- Na, eddig remekül megvolnánk - motyogta magának. - Itt vagyok a régi házunkban. De nehezebb lesz a beilleszkedés, mivel nem hiszem, hogy a faluban a régi ismerőseink örülni fognak nekem. Fáradt vagyok, behozom a hálózsákomat, és ha nem haragszol meg itt aludnék a szobádban.
Táskájában kezdett kotorászni, majd felpillantott, mikor kaparászást hallott a tükrön.
Betűk jelentek meg rajta.
,, Valaki van a házban!"
Hirtelen elfogta a pánik, mikor meghallotta, hogy nyikordul és megreccsen az első ajtó.
Itt van egyedül nincs fegyvere, semmije. Csak egy jelentéktelen szelleme, ami semmire se jó.
Biztos egy kóbor kutya, csak az lehet.
És akkor meghallotta, hogy megreccsen a lépcső.
Az üres szobában hiába nézett fegyver után, nem volt más benne, csak egy pók a sarokban.
Nincs más fegyvere csak az ökle, nyíl egyenesen támadt az épp belépő alakra.
Ajtóhoz ugrott és sikoltott, ahogy a torkán kifért.
- Jézusom! - kiáltott fel András, és az egyik kezével a fegyvere után nyúlt. Látta hogy a barna hajú nő feléje ugrik. Elhajolt az ütés elől és átfogta a lány derekát, egyensúlyozott, hogy talpon maradjanak, de nem sikerült nagy puffanással mindketten a földre estek.
- Segítség! - ordította torka szakadtából Bella, közben orrba vágta a férfit, aki hörögve fogta le a kezeit.
- Nyugodjon meg - Elkáromkodta magát, mikor érezte, hogy vérzik az orra. - Nyugalom, rendőr vagyok. Azt mondom, hogy rendőr vagyok.
Bella végre kapcsolt, és lentről felszűrődő fényben megnézte a férfi arcát. Látta sötét, enyhén göndörödő haját, arcán borosta. Szép szája van, a szeme is szép volt, bár sötét volt, hogy lássa a színét. Erős, izmos test tapadt az övéhez.
- Maga rendőr?
- Igen, rendőr.
Bár Bella elterülve feküdt a férfi alatt, mégis mulatságosnak találta, hogy orron vágott egy rendőrt.
- Mutassa a jelvényét.
András még mindig óvatos volt, keményen fogta a lány csuklóját.
- Itt van rajtam, és bizonyára magán is.
- Látni akarom.
- Rendben. Nem teszek semmi hirtelen mozdulatot.
Betartotta a szavát, közben a zsebébe nyúlva pénztárcájáért.
- Igazolványok a tárcámban van.
Bella bólintott, figyelmesen nézte, épp úgy, ahogy a férfi őt. András két ujjal benyúlt a zsebébe, és kinyitotta az igazolványát. Bella hátradőlt, majd az
igazolványért nyúlt a fény felé tartotta. Elolvasta a nevet, ráncba szaladt a szemöldöke.
- Roberts András? - Az igazolványról a férfira nézett. Hunyorgott a sötétbe. - Te vagy András?
- Igen én. A helyi seriff vagyok.
- Ó, édes istenem! - Bellából kitört a nevetést. - Ezt nem hiszem el! - mondta mindig kacagva, a férfi azt képzelte megörült. - András nem ismersz meg? - A férfi zseblámpája fényével a lány arcába világított.
Ahogy a lámpával végigpásztázta a lány arcát. Andrásnak ismerősnek tűnt a lány barna csillogó szemei.
- Bella? Istenem, te vagy az Bella?
- Igen, én vagyok.
András a lányra mosolygott.
- Üdv itthon, őzike.