Templom ódon falait pillantotta meg először, hogy leszállt a buszról.
Az egész falu nem változott, úgy érezte, mintha időgépbe került volna. A lakók, akiket gyerekkora óta ismert, most még is töprengve mustrálták, bizonyára nem ismerik fel. Ebből a poros kis faluból menekült el pár éve. Néhány autó ment el mellette, ahogy maga után húzta a kofferét. A faluban könnyű volt az élet.
Soha nem változott meg, nem haladt a megújulás felé, egyszerűen maradt az a kis falu, ahol békében élnek az emberek.
A tél jeges volt, és ködös.
A nyár pedig száraz, fullasztóan meleg.
Ásotthalmot csak egy féleképpen lehet jellemezni az itt lakokat, akik ide költöztek le a nagyvárosból- vagy elment a józan eszük,- vagy egyszerűen tetszett nekik a mesés táj.
A városban mindenki farmrekedésből él, ez-az emberek lét eleme, ha nem tudsz munkát szerezni itt el vagy veszve. Magányosnak érezte magát, ahogy léptem nyomon figyelte körülötte el sétáló embereket. Sóhajtva azon agyalt mi lehetne sokkal nyomasztóbb, ha visszatérne oda, ahol elindult. Ami a többit illeti, majd akkor foglalkozik a gondjaival mikor képes volt lezárni magában a múltat. De most, ahogy rá fordult a házukhoz vezető utcára szembe kell néznie egyszer és mindenkorra Gittával.
- Jó reggelt, Mr. Frank - köszöntött vidáman a kissé habogós szenilis öregre, aki mint mindig seprűvel kergette a tyúkjait. Frank háza az önkormányzat utcájában volt. Barna nagy szemivel egy ideig nézte, majd széles mosollyal rá köszöntött a lányra. Dohány füst, és pálinka szag terjengett a férfiból.
- Nahát! A nagy városi lány haza dugta az orrát! - Mindig is kedvelte az öreget, kicsiként sokszor járt el a tatájával horgászni. Frank tanította meg lőni. Nem, mintha lány létére akart volna bármire, anyja ki is borult, és többet nem engedte a lányt Frank közelébe. De ezzel nem gátolta meg Bellát, hogy Frankal legyen. - Haza költöztél?
- Nem, nem - rázta meg hevesen a fejét. Még az kéne, hogy ebben a poros faluban öregedjen meg fiatal létére. De, ahogy erre gondolt el szégyellte magát. - Csak anyámékat látogatom meg.
- Ah, bizonyára Lili örülni fog neked - mormolta az orra alatt. Dohány szagot árasztott, mint régen a tatája, akit a mai napig szeret. - Apád büszkén mesélte, hogy krimi író lettél. Én nem olvasok, ártana a szememnek – Erre egy pillanatra ledermedt Bella, majd halkan felkuncogott.
- Apám, mindenkinek áradoz rólam. De most mennem Frank örülök, hogy találkoztunk - hadarva köszönt el, hogy mielőbb eltávolodjon a háztól.
Magába szívta a levegő zamatos cseppjeit, már ha a levegőnek vannak. Bellát sok emlék fűzte Ásotthalomhoz, az első szerelem, az első barátság.
Barna haja, mint mindig kócosan ölelte körbe szív alakú arcát. Zöld szeme zafírként ragyogott szeplős arcán. Ajkai dúsak voltak és kicsik. 160 magas volt, a teste sportos a sok futástól. Két éve volt házas, egy jóképű férfival, most meg válnak.
Lábaiban már érezni kezdte az izgatottságot, mert gyors lépéssel már a házuk előtti kapunál ácsorgott, mint egy szerencsétlenség.
Az is volt. Kudarc az élete.
- Mit állsz ott a kapuban? - hangzott fel anyja hangja a verandáról. - Gyere be!
- Szia, anya.
- Az isten szerelmére, hogy nézel ki? - Az anyja, mint mindig elborzadt, ha lánya nem úgy öltözködik, mint egy apáca. - A hajad katasztrófa!
- Én is szeretlek anya! Csak nagyi kulcsaiért jöttem - motyogta a házba lépve.
- Szia, kicsim! - Apja ölelő karjaiban megnyugvást talált. De anyja azonban jobbnak látta, hogy szétválassza őket.
- Vacsora már kész! Üljetek asztalhoz!
- Nem vagyok éhes - szólalt meg kis idő múlva Bella. Anyja vasvillaszemekkel mustrálta. - Mielőbb nagyi házához akarok érni sötétedés előtt.
- Két évig nem hallottunk felőled, most hirtelen felbukkansz, de nem akarsz beszélni velünk.
- Lili ne légy szigorú hozzá!
- Te csak ne Liliz! - ripakodott a férjére. - Halálra aggódtam magam.
- Anya....oké...eszek - tárta szét a karjait idegesen Bella, csak, hogy anyja végre lenyugodjon.
Az vacsora haláli csöndben telt el, mintha egy temetésen lettek volna. De anyja főztje mindig isteni.
- Kicsit sovány vagy - szólalt meg anyja kicsit megenyhülve. - Pakolok el neked egy kis ételt.
- Kösz anya.
Úgy ül az asztalnál, mintha megint 6 éves lenne, nem pedig 30.
Nem csak a falu nem változott, itt semmi sem.
A szülei, talán a lakók sem.
Ahogy ő sem.
Mindig is az a kis falusi lány maradt, aki fejvesztve menekült el egy titok miatt, ami még mindig a szívét és a lelkét nyomja
Az egész falu nem változott, úgy érezte, mintha időgépbe került volna. A lakók, akiket gyerekkora óta ismert, most még is töprengve mustrálták, bizonyára nem ismerik fel. Ebből a poros kis faluból menekült el pár éve. Néhány autó ment el mellette, ahogy maga után húzta a kofferét. A faluban könnyű volt az élet.
Soha nem változott meg, nem haladt a megújulás felé, egyszerűen maradt az a kis falu, ahol békében élnek az emberek.
A tél jeges volt, és ködös.
A nyár pedig száraz, fullasztóan meleg.
Ásotthalmot csak egy féleképpen lehet jellemezni az itt lakokat, akik ide költöztek le a nagyvárosból- vagy elment a józan eszük,- vagy egyszerűen tetszett nekik a mesés táj.
A városban mindenki farmrekedésből él, ez-az emberek lét eleme, ha nem tudsz munkát szerezni itt el vagy veszve. Magányosnak érezte magát, ahogy léptem nyomon figyelte körülötte el sétáló embereket. Sóhajtva azon agyalt mi lehetne sokkal nyomasztóbb, ha visszatérne oda, ahol elindult. Ami a többit illeti, majd akkor foglalkozik a gondjaival mikor képes volt lezárni magában a múltat. De most, ahogy rá fordult a házukhoz vezető utcára szembe kell néznie egyszer és mindenkorra Gittával.
- Jó reggelt, Mr. Frank - köszöntött vidáman a kissé habogós szenilis öregre, aki mint mindig seprűvel kergette a tyúkjait. Frank háza az önkormányzat utcájában volt. Barna nagy szemivel egy ideig nézte, majd széles mosollyal rá köszöntött a lányra. Dohány füst, és pálinka szag terjengett a férfiból.
- Nahát! A nagy városi lány haza dugta az orrát! - Mindig is kedvelte az öreget, kicsiként sokszor járt el a tatájával horgászni. Frank tanította meg lőni. Nem, mintha lány létére akart volna bármire, anyja ki is borult, és többet nem engedte a lányt Frank közelébe. De ezzel nem gátolta meg Bellát, hogy Frankal legyen. - Haza költöztél?
- Nem, nem - rázta meg hevesen a fejét. Még az kéne, hogy ebben a poros faluban öregedjen meg fiatal létére. De, ahogy erre gondolt el szégyellte magát. - Csak anyámékat látogatom meg.
- Ah, bizonyára Lili örülni fog neked - mormolta az orra alatt. Dohány szagot árasztott, mint régen a tatája, akit a mai napig szeret. - Apád büszkén mesélte, hogy krimi író lettél. Én nem olvasok, ártana a szememnek – Erre egy pillanatra ledermedt Bella, majd halkan felkuncogott.
- Apám, mindenkinek áradoz rólam. De most mennem Frank örülök, hogy találkoztunk - hadarva köszönt el, hogy mielőbb eltávolodjon a háztól.
Magába szívta a levegő zamatos cseppjeit, már ha a levegőnek vannak. Bellát sok emlék fűzte Ásotthalomhoz, az első szerelem, az első barátság.
Barna haja, mint mindig kócosan ölelte körbe szív alakú arcát. Zöld szeme zafírként ragyogott szeplős arcán. Ajkai dúsak voltak és kicsik. 160 magas volt, a teste sportos a sok futástól. Két éve volt házas, egy jóképű férfival, most meg válnak.
Lábaiban már érezni kezdte az izgatottságot, mert gyors lépéssel már a házuk előtti kapunál ácsorgott, mint egy szerencsétlenség.
Az is volt. Kudarc az élete.
- Mit állsz ott a kapuban? - hangzott fel anyja hangja a verandáról. - Gyere be!
- Szia, anya.
- Az isten szerelmére, hogy nézel ki? - Az anyja, mint mindig elborzadt, ha lánya nem úgy öltözködik, mint egy apáca. - A hajad katasztrófa!
- Én is szeretlek anya! Csak nagyi kulcsaiért jöttem - motyogta a házba lépve.
- Szia, kicsim! - Apja ölelő karjaiban megnyugvást talált. De anyja azonban jobbnak látta, hogy szétválassza őket.
- Vacsora már kész! Üljetek asztalhoz!
- Nem vagyok éhes - szólalt meg kis idő múlva Bella. Anyja vasvillaszemekkel mustrálta. - Mielőbb nagyi házához akarok érni sötétedés előtt.
- Két évig nem hallottunk felőled, most hirtelen felbukkansz, de nem akarsz beszélni velünk.
- Lili ne légy szigorú hozzá!
- Te csak ne Liliz! - ripakodott a férjére. - Halálra aggódtam magam.
- Anya....oké...eszek - tárta szét a karjait idegesen Bella, csak, hogy anyja végre lenyugodjon.
Az vacsora haláli csöndben telt el, mintha egy temetésen lettek volna. De anyja főztje mindig isteni.
- Kicsit sovány vagy - szólalt meg anyja kicsit megenyhülve. - Pakolok el neked egy kis ételt.
- Kösz anya.
Úgy ül az asztalnál, mintha megint 6 éves lenne, nem pedig 30.
Nem csak a falu nem változott, itt semmi sem.
A szülei, talán a lakók sem.
Ahogy ő sem.
Mindig is az a kis falusi lány maradt, aki fejvesztve menekült el egy titok miatt, ami még mindig a szívét és a lelkét nyomja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése