Roberts András nem szerette a temetőket. Nem babonából, nem volt olyan fajta, hogy hinne a szellemekben. A temető maga volt a kísértés históriák célpontja. A múló halandóságot szembesítette. Tudta, hogy nem élhetnek az emberek örökké, és mint zsaru pontosan tudta mennyit ér egy emberi élet.
Ez a munka ahogy az élet is keserves munkával jár.
A francba is, egy sírhoz jött ki, mégis borsódzott a háta a kihalt sírokat látva. Harangtoronyban megszólalt a harang, hangja visszhangot vert az éjszakában. A harangtorony a templom mellett helyezkedett el. A templom kicsi volt és hideg, legalább 100 éve szilárdan áll a talpain.
Ásotthalmon élők hívő katolikusok voltak. Nem, mintha András hit volna Istenben.
Szép este volt, langyos levegő lengedezett, az ég tiszta. András jobban akart volna a tornácán inni egy hideg sört, hogy aztán bele mártózón Csengébe. Ami azt illeti, még egy gyilkost is kergetne a sikátorban a nagy városban.
Egy bagoly huhogott fel a fejük felett, hogy Clark helyettese mellette lépkedő Zac Zoltán megtorpant, félénken körbe kémlelt a sötét árnyékos sírokon.
- Ijesztő egy hely, nem igaz?
András válaszul halkan dünnyögött.
Harminc éves lesz, mind össze öt évvel idősebb Zolinál, Szegeden nőttek fel. A középiskola utolsó éveiben erősödött meg a barátságuk.
- Nappal barátságosabb - folytatta Zoli. Egyszerű sármos vonásai voltak, arca, mint egy kisfiúé. Szalmaszőke haja szerteszét állt. - De, ugye nem támadnak fel? Vagyis a legendáknak nincs semmi alapjuk, ugye, vagyis nem léteznek vámpírok?
-Zoli, aki meghalt, halott is marad.
- Igen, halottak - mondta Zoli, de azért erősen szorította magához a fegyverét.
- Itt van a seriff.
Két fiatal intett feléjük, rémület kopogott a szemükben.
- Itt van - mutogatott a farmerdzsekit viselő lány, és az inget viselő, tizenhét év körüli leányzó.
Ő lehet a középiskola vezérszurkolója. András a felfordított sírkőre világított lámpájával. Éles nyilallást érzett a mellkasában. Felirat szerint a sír Wolf Erikáé volt. A ledöntött sírkő alatt tátongott a sírgödör.
- Látják, mintha kitört volna valami - mondta izgatottan Luca nevezetű lány. - Vagy sírrablók voltak?
- Nem hiszem, hogy sok mindent találtak volna ebben a sírban - mondta András és felegyenesedett. Bár nyugodt volt, belül dühöngött, és megborzongott az üres sír látványától. - Mehettek haza. Innen mi átvesszük.
Luca hatalmas szemekkel a seriffre meredt. Titokban mindig is rajongott Roberts seriffért. Hallott róla pletykákat, hogy milyen heves volt a természete és, hogy nőcsábász hírében állt.
A férfinak még mindig megvolt a motorja, és Luca arra gondolt, hogy a seriff tudna-e heves lenni. Arca a holdfényben is görög istenre emlékeztette a lányt.
- Most telefonálni fog? - kérdezte.
- Meglátjuk - Istenem, mennyire jó lenne tizenévesnek lenni. - Köszönöm, srácok, hogy segítettek. És ha kalandra vágytok keressetek más helyet.
Luca elpirult, nagyon jól állt neki. András elnézte, ahogy a két fiatal lány eltűnnek a
sírkövek között. Luca vihorászott, visszanézett, hogy utolsó pillantást vessen a seriffre.
Fiatal kölykök - gondolta a férfi mosolyogva, nem törődnek azzal, hova nem illik járniuk.
- Zoli készíts képeket erről. Még ma. Legjobb lesz, ha elkerítjük. Reggel tudni fogja az egész falu..
- Nem hiszem, hogy Ásotthalmon lennének sírrablók - mondta Zoli, megpróbált nagyon hivatalos lenni.
A temető félelmetes volt, másfelől viszont ez volt az eddigi egyetlen izgalmas dolog, azóta, hogy öt éve Wolf Erikát brutálisan meggyilkolták, és a gyilkosokat nem kapták el. A sír nem nézett ki úgy, mintha vandálok túrták volna fel.
Nem ezt a sírt rendesen, módszeresen ásták ki - gondolta András. Nem forgattak fel más sírókat, csak ehhez az egyhez nyúltak. A gödör körül nem látott föld kupacot.
Hol lehet a kiásott föld? Ki akar valaki talicska földet és egy koporsót? A bagoly ismét rikoltott, majd kieresztve szárnyait, végigsiklott a férfi feje fölött.
Másnap, vasárnap lévén András bement a városba, és leparkolt a Talonnál, ahol a falu lakói összejárnak. Ez a reggeli rítusát a munka nagy ritkán zavarta meg. Beszélgetett a pincérnőkkel. Az élet Ásotthalmon békés és nyugodt. Ez volt az, amiért András visszatért Írországból. A városban legalább háromezren éltek. Legendákról pedig lassan rém történteket meséltek a tábortűznél a fiatalok. Ásotthalmon nem volt nagy forgalom. Nem sok minden változott a városban.
- András? - hallatszott a háta mögül, és egy kéz jelent meg a vállán, kizökkentve a férfit. Felnézve Ásotthalom polgármesterét pillantotta meg.
- Mr. Clare!
- Nem bánja, ha csatlakozom magához? - kérdezte a vékony, magas termetű Clare János, és mosolyogva leült Andrással szemben a műbőr ülésre. Szögletes arca volt, csontos, fakó kék szeme, kese haj.
- Kávét? - kérdezte András és intett a pincérnőnek, bár az jött is feléjük a kannával.
- Köszönöm, Annie - mondta Clare, miközben a nő kávét öntött.
- Hozzak valami reggelit, polgármester úr?
- Nem, köszönöm - felelte. - Hallottam valami szokatlan történt éjszaka.
- Elég ronda ügy - mondta András, és szinte maga előtt látta a sötéten tátongó sírgödröd. - Lefényképeztük a helyszínt, és lezártuk kordonnal. Ma reggel jártam arra, a föld száraz és kemény. Minden rendben volt a helyszínen.
- Talán gyerekek szórakoztak.
- Először én is erre gondoltam - helyeselt a seriff. -; de úgy érzem, mégsem erről van szó. Profin csinálták.
- Kínos és idegesítő ügy - mondta Clare. - Egy ilyen békés faluban, mint a miénk nem számított effélékre. Az a tény, hogy azzal a szegény lánnyal mi történt, most meg háborgatják, mintha nem szenvedett volna eleget. Tudom, András, hogy utána nyomozol a dolognak. És szóljon ha bármiben segíthetek.
- Természetesen szólok, polgármester úr...
Clare elővette a tárcáját, kivett belőle két ropogós ezrest, sarkukat bedugta a tányér alá.
- Megyek is. Meg kell jelennem a vásárban,
A seriff elnézte, ahogy a polgár mester kilép az étkezdéből, majd végigmegy a főutcán.
András a nap hátralévő részében papírmunkával a rutin-járőrözéssel töltötte, de napnyugta előtt megint kiment a temetőbe.
Kiss Sára tizenhat éves volt, és nagyon haragudott a szüleire. Ellenszenve elsősorban a nővére ellen irányult, akik nem értették meg, milyen is fiatalnak lenni. Unalmasak voltak, akik saját világukban rekedtek a kokó miatt. A hülye házukkal abban a hülye Kübekházi városban.
A rohadt életbe!
Sára utálta a nővérét, a tökéletes Beát, a tökéletes porcelán kinézetű Beát. Bea a kitűnő tanuló.
Lila converse tornacipője alatt megcsikordult az útszéli kavicson.
Nem akart olyan lenni, mint Bea.
Szűk farmerjének a zsebéből elővett egy cigit. A lány rágyújtott.
Kellemes idő volt, ahhoz képest, hogy március van. Az tervezte, hogy stoppol egészen Budapestig.
Sára büszke volt a testére, amely csak előző évben kezdett kivirágzani. Szerette a szűk ruhákat, amitől dührohamot kaptak a szülei. Ellenben élvezte, hogy Bea vékony volt és lapos.
Megfordult, elszánva magát, hogy egy darabig gyalogol, és haladt előre, és megigazította szemüvegét.
Vajon keresik? Valószínűleg nem. Számít nekik egyáltalán? Hiszen ott van a tökéletes Bea. Sárának könny szökött a szemébe, dühödten pislogott..
A francba beléjük.
A rohadt kurva életbe!
Sára megfordult, és megint feltartotta a hüvelykujját, de már nem volt annyira vidám, mint korábban. Négy órája volt már kint az úton, és magabiztossága elpárolgott. Nem megy vissza. Hadd jöjjenek csak ők és keressenek. Szomjas volt, és fáradt.
Jobb lett a kedve, amikor meglátta a táblát:
ÁSOTTHALOM 8 KILOMÉTER
Fura neve van, de ha üdítőt és cigit árulnak, akkor tőle hívhatják akárhogy.
Sára nagyon megörült, amikor nem egészen húsz perc múlva lassított és megállt mellette egy teherautó. Odaszaladt a kocsi utasüléses ajtajához. A sofőr jóképű volt, nagy keze volt, izmos karja.
- Köszönöm - mondta Sára csilingelve, és felugrott a sofőr melletti ülésre.
- Merre megy?
- Északra - felelte a lány.
- Rokonlátogatás?
- Nem. Csak megyek - felelte a lány, és a férfira kacsintott, aki elmosolyodott.
- Tudom, hogy megy ez. Ásotthalomig eltudok vinni.
- Hű, az nagyon klassz - mondta Sára, és elégedetten dőlt hátra.
Az erdő mélyén, az éjszaka békés csendjét megzavarta egy sötét hang. Ahogy a hold magasra ért a fekete csillagtalan égen, felhangzott ismét a mély hang.
Sára először nem tudta hol van, sajgót a feje az ütéstől. Úgy érezte, mintha lebegne. Tudta, hogy meztelen, hogy a karját és a lábát szétfeszítették, és lekötözték, nem tudta hol van, zavaros volt minden.
Az a férfi a teherautóban rátámadt. Védekezett de a férfi erős volt. És leütötte valamivel.
Teljesen homályos minden. Öten állták körbe, sötétben voltak, olyanok voltak, mint az árnyak. Szellemek? Abszurdnak tűnt, de a fejére mért ütéstél nem tudott tisztán gondolkodni.
- Végre eljött az a pillanat, amire vártam! - kiáltott fel eszelősen a férfi. Érezte a füst szagát. A szavakat nem értette tisztán, de azt pontosan tudta, hogy megfogják ölni. A férfi szembe fordult vele, magasba emelte a karját, fény villant, Sára ekkor vergődve küzdött, hogy szabaduljon. - Azt hitted megszabadulsz tőlem, Erika?! - Ordította magából kikelve. - Azt hitted elmenekülhetsz tőlem?!!
- Mi? - Sára értetlenül meredt az eszelős szemekbe.
Biztosan csak álmodik, gondolta.
Sírni kezdett, az anyja után.
Első döfésre a lány velőtrázóan felsikoltott, felverve a fákon üldögélő madarakat.
- Sikíts értem, Erika! Hallani akarom, ahogy sikoltozol!!
Még egy döfés, majd még egy.
Nem hallotta meg azt, hogy sikoltozása állati nyüszítéssé válik.
És ekkor Sára felhagyott a küzdelemmel, miközben a férfi többször kés döfőt a testébe. Lemerült a mélybe, oda, ahol elbújhatott a félelem és a fájdalom elől.
A férfi dühödve meredt az élettelen testre.
Nem, nem érzett semmit, mint akkor az éjszakán.
Nem tökéletes. Nyüszített a kielégítetlen vágyától
Hamarosan.
Hiszen akire mindig is vágyott visszatért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése