Bella egész úton pörgő aggyal agyalt, hogy a régi ismerősök, hogy fogadják, majd. Hogy elterelje a figyelmét, bekapcsolta a rádiót.
Rihanna erős hangja hangzott fel az utastérben, vele énekelve.
Ebben a pillanatban a rádió recsegni kezdett, majd egy ismerős hang szólalt meg. Bellának ereiben fagyott a vér.
,,- Bella segíts! Bella segíts!''
Erika hangjára lefékezett mielőtt neki csapódott volna egy fának. Lihegve meredt a rádióra, szíve majd kiugrott a mellkasából.
- Mit akarsz tőlem, Erika? Mi az istent akarsz?! - kiáltotta a rádióra csapva. Ujjai fájdalmasan lüktettek, de nem érdekelte.
,,- Keress meg!" - hangzott a felelet, majd Rihanna hangja töltötte be az elméjét.
Keresse meg? Hiszen Erika el van temetve. Hevesen megrázta a fejét. Beindította a kocsit.
Éjfél után vette be az utolsó kanyart, az út nagy részében nem hangzott fel Erika hátborzongató hangja.
- Mindjárt ott vagyunk - mondta magának fáradtan. - És bele bújok a meleg hálózsákomba.
Látta az út szélén, hogy megérkezett. Nyitott ablakon beszűrődött a tücskök vidám zenéje.
Bellát elfogta az izgalom, amikor elfordult balra, átzöttyent egy kisebb árkon. Semmi utcai világítás, semmi neonfény, a sarkon sincsenek bandák.
Ásotthalom a kis békés falu maradt. Vakon bámult ki felé az ablakon, felismerte a piacot, az iskolát. Legtöbb ház régi volt, és viszonylag távol állt az úttól, a magas járdaszegélyek és alacsony kőkerítések voltak jellemzők errefelé.
És íme a park, gyerekkori kedvenc emléke. Egyik-másik házban égett a lámpa, de a legtöbb sötét volt és kihalt.
Szinte az egész falun végighajtott úgy, hogy egyetlen másik kocsival sem találkozott.
Lassan szállt ki a kocsiból, hallani.
Végigment a lejtős kocsifeljárón, hogy szemügyre vegye a házat.
Elfelejtette, hogy milyen hatalmas is volt, már kicsiként is azt képzelte, hogy egy kastélyban laknak ő pedig a kis hercegnő. A bátyja látogatta meg és érdeklődött iránta, hogy hogy van, és gratulált neki, ha valamit elért.
A szülei oly könnyen hagyták, hogy elmenjen, hogy még az emlék hatásától megdobbant a szíve és a könny a szemét.
Amikor betette a kulcsot a zárva, nyikorogva nyílt ki az ajtó.
Bella nem félt a szellemektől, hiszen már hozzájuk szokott.
Talán üdvözölnék, pár percig állt a sötétben, mintha azt várná hogy Erika felbukkan és rá kiált, de semmi ilyesmi nem történt, azonban egy valami igen.
Hirtelen felgyullad a fény, erős fény fájón vágott a lány retinájába.
- Aú! - kiáltott fel Bella. És, mintha egy nevetést hallott volna fentről. Majd ijedten hátra ugrott, mikor Erikával találta szembe magát. Szívére szorította a kezét, mikor felismerte a hatalmas képet. Ő is rajta volt, Erika volt a legjobb barátnője, talán az egyetlen.
Emeletre sétált léptei alatt megnyikordult a lépcső. Ahogy haladt felfelé úgy érezte figyelik, hátra fordult, csak az üres hall tekintett vissza rá.
Kezd begolyózni a fáradtságtól - gondolta kuncogva. Szinte elvakulva támolygott be Erika szobájába, ugyan azok a fal színei, nem változott semmit.
Talán egyszerre egy szobát néz át, betámolygott Erika régi fürdőszobájába. Mosdóra támaszkodva és a tükrön keresztül nézte magát.
Nyomorultul festett, szeme karikás, a haja lapos és kócos. A nagymamája adta nekik ki ezt a házat, hogy a két barátnő mindig együtt legyen, és ne legyen üresen a ház, mikor ő bevonult az idősek otthonába. Bella nem akarta, hogy bekerüljön a kedvenc nagyija, de Gyöngyi vasakarattal rendelkezett, így semmi, és senki nem tudta megakadályozni ebben a döntésben.
- Na, eddig remekül megvolnánk - motyogta magának. - Itt vagyok a régi házunkban. De nehezebb lesz a beilleszkedés, mivel nem hiszem, hogy a faluban a régi ismerőseink örülni fognak nekem. Fáradt vagyok, behozom a hálózsákomat, és ha nem haragszol meg itt aludnék a szobádban.
Táskájában kezdett kotorászni, majd felpillantott, mikor kaparászást hallott a tükrön.
Betűk jelentek meg rajta.
,, Valaki van a házban!"
Hirtelen elfogta a pánik, mikor meghallotta, hogy nyikordul és megreccsen az első ajtó.
Itt van egyedül nincs fegyvere, semmije. Csak egy jelentéktelen szelleme, ami semmire se jó.
Biztos egy kóbor kutya, csak az lehet.
És akkor meghallotta, hogy megreccsen a lépcső.
Az üres szobában hiába nézett fegyver után, nem volt más benne, csak egy pók a sarokban.
Nincs más fegyvere csak az ökle, nyíl egyenesen támadt az épp belépő alakra.
Ajtóhoz ugrott és sikoltott, ahogy a torkán kifért.
- Jézusom! - kiáltott fel András, és az egyik kezével a fegyvere után nyúlt. Látta hogy a barna hajú nő feléje ugrik. Elhajolt az ütés elől és átfogta a lány derekát, egyensúlyozott, hogy talpon maradjanak, de nem sikerült nagy puffanással mindketten a földre estek.
- Segítség! - ordította torka szakadtából Bella, közben orrba vágta a férfit, aki hörögve fogta le a kezeit.
- Nyugodjon meg - Elkáromkodta magát, mikor érezte, hogy vérzik az orra. - Nyugalom, rendőr vagyok. Azt mondom, hogy rendőr vagyok.
Bella végre kapcsolt, és lentről felszűrődő fényben megnézte a férfi arcát. Látta sötét, enyhén göndörödő haját, arcán borosta. Szép szája van, a szeme is szép volt, bár sötét volt, hogy lássa a színét. Erős, izmos test tapadt az övéhez.
- Maga rendőr?
- Igen, rendőr.
Bár Bella elterülve feküdt a férfi alatt, mégis mulatságosnak találta, hogy orron vágott egy rendőrt.
- Mutassa a jelvényét.
András még mindig óvatos volt, keményen fogta a lány csuklóját.
- Itt van rajtam, és bizonyára magán is.
- Látni akarom.
- Rendben. Nem teszek semmi hirtelen mozdulatot.
Betartotta a szavát, közben a zsebébe nyúlva pénztárcájáért.
- Igazolványok a tárcámban van.
Bella bólintott, figyelmesen nézte, épp úgy, ahogy a férfi őt. András két ujjal benyúlt a zsebébe, és kinyitotta az igazolványát. Bella hátradőlt, majd az
igazolványért nyúlt a fény felé tartotta. Elolvasta a nevet, ráncba szaladt a szemöldöke.
- Roberts András? - Az igazolványról a férfira nézett. Hunyorgott a sötétbe. - Te vagy András?
- Igen én. A helyi seriff vagyok.
- Ó, édes istenem! - Bellából kitört a nevetést. - Ezt nem hiszem el! - mondta mindig kacagva, a férfi azt képzelte megörült. - András nem ismersz meg? - A férfi zseblámpája fényével a lány arcába világított.
Ahogy a lámpával végigpásztázta a lány arcát. Andrásnak ismerősnek tűnt a lány barna csillogó szemei.
- Bella? Istenem, te vagy az Bella?
- Igen, én vagyok.
András a lányra mosolygott.
- Üdv itthon, őzike.
Rihanna erős hangja hangzott fel az utastérben, vele énekelve.
Ebben a pillanatban a rádió recsegni kezdett, majd egy ismerős hang szólalt meg. Bellának ereiben fagyott a vér.
,,- Bella segíts! Bella segíts!''
Erika hangjára lefékezett mielőtt neki csapódott volna egy fának. Lihegve meredt a rádióra, szíve majd kiugrott a mellkasából.
- Mit akarsz tőlem, Erika? Mi az istent akarsz?! - kiáltotta a rádióra csapva. Ujjai fájdalmasan lüktettek, de nem érdekelte.
,,- Keress meg!" - hangzott a felelet, majd Rihanna hangja töltötte be az elméjét.
Keresse meg? Hiszen Erika el van temetve. Hevesen megrázta a fejét. Beindította a kocsit.
Éjfél után vette be az utolsó kanyart, az út nagy részében nem hangzott fel Erika hátborzongató hangja.
- Mindjárt ott vagyunk - mondta magának fáradtan. - És bele bújok a meleg hálózsákomba.
Látta az út szélén, hogy megérkezett. Nyitott ablakon beszűrődött a tücskök vidám zenéje.
Bellát elfogta az izgalom, amikor elfordult balra, átzöttyent egy kisebb árkon. Semmi utcai világítás, semmi neonfény, a sarkon sincsenek bandák.
Ásotthalom a kis békés falu maradt. Vakon bámult ki felé az ablakon, felismerte a piacot, az iskolát. Legtöbb ház régi volt, és viszonylag távol állt az úttól, a magas járdaszegélyek és alacsony kőkerítések voltak jellemzők errefelé.
És íme a park, gyerekkori kedvenc emléke. Egyik-másik házban égett a lámpa, de a legtöbb sötét volt és kihalt.
Szinte az egész falun végighajtott úgy, hogy egyetlen másik kocsival sem találkozott.
Lassan szállt ki a kocsiból, hallani.
Végigment a lejtős kocsifeljárón, hogy szemügyre vegye a házat.
Elfelejtette, hogy milyen hatalmas is volt, már kicsiként is azt képzelte, hogy egy kastélyban laknak ő pedig a kis hercegnő. A bátyja látogatta meg és érdeklődött iránta, hogy hogy van, és gratulált neki, ha valamit elért.
A szülei oly könnyen hagyták, hogy elmenjen, hogy még az emlék hatásától megdobbant a szíve és a könny a szemét.
Amikor betette a kulcsot a zárva, nyikorogva nyílt ki az ajtó.
Bella nem félt a szellemektől, hiszen már hozzájuk szokott.
Talán üdvözölnék, pár percig állt a sötétben, mintha azt várná hogy Erika felbukkan és rá kiált, de semmi ilyesmi nem történt, azonban egy valami igen.
Hirtelen felgyullad a fény, erős fény fájón vágott a lány retinájába.
- Aú! - kiáltott fel Bella. És, mintha egy nevetést hallott volna fentről. Majd ijedten hátra ugrott, mikor Erikával találta szembe magát. Szívére szorította a kezét, mikor felismerte a hatalmas képet. Ő is rajta volt, Erika volt a legjobb barátnője, talán az egyetlen.
Emeletre sétált léptei alatt megnyikordult a lépcső. Ahogy haladt felfelé úgy érezte figyelik, hátra fordult, csak az üres hall tekintett vissza rá.
Kezd begolyózni a fáradtságtól - gondolta kuncogva. Szinte elvakulva támolygott be Erika szobájába, ugyan azok a fal színei, nem változott semmit.
Talán egyszerre egy szobát néz át, betámolygott Erika régi fürdőszobájába. Mosdóra támaszkodva és a tükrön keresztül nézte magát.
Nyomorultul festett, szeme karikás, a haja lapos és kócos. A nagymamája adta nekik ki ezt a házat, hogy a két barátnő mindig együtt legyen, és ne legyen üresen a ház, mikor ő bevonult az idősek otthonába. Bella nem akarta, hogy bekerüljön a kedvenc nagyija, de Gyöngyi vasakarattal rendelkezett, így semmi, és senki nem tudta megakadályozni ebben a döntésben.
- Na, eddig remekül megvolnánk - motyogta magának. - Itt vagyok a régi házunkban. De nehezebb lesz a beilleszkedés, mivel nem hiszem, hogy a faluban a régi ismerőseink örülni fognak nekem. Fáradt vagyok, behozom a hálózsákomat, és ha nem haragszol meg itt aludnék a szobádban.
Táskájában kezdett kotorászni, majd felpillantott, mikor kaparászást hallott a tükrön.
Betűk jelentek meg rajta.
,, Valaki van a házban!"
Hirtelen elfogta a pánik, mikor meghallotta, hogy nyikordul és megreccsen az első ajtó.
Itt van egyedül nincs fegyvere, semmije. Csak egy jelentéktelen szelleme, ami semmire se jó.
Biztos egy kóbor kutya, csak az lehet.
És akkor meghallotta, hogy megreccsen a lépcső.
Az üres szobában hiába nézett fegyver után, nem volt más benne, csak egy pók a sarokban.
Nincs más fegyvere csak az ökle, nyíl egyenesen támadt az épp belépő alakra.
Ajtóhoz ugrott és sikoltott, ahogy a torkán kifért.
- Jézusom! - kiáltott fel András, és az egyik kezével a fegyvere után nyúlt. Látta hogy a barna hajú nő feléje ugrik. Elhajolt az ütés elől és átfogta a lány derekát, egyensúlyozott, hogy talpon maradjanak, de nem sikerült nagy puffanással mindketten a földre estek.
- Segítség! - ordította torka szakadtából Bella, közben orrba vágta a férfit, aki hörögve fogta le a kezeit.
- Nyugodjon meg - Elkáromkodta magát, mikor érezte, hogy vérzik az orra. - Nyugalom, rendőr vagyok. Azt mondom, hogy rendőr vagyok.
Bella végre kapcsolt, és lentről felszűrődő fényben megnézte a férfi arcát. Látta sötét, enyhén göndörödő haját, arcán borosta. Szép szája van, a szeme is szép volt, bár sötét volt, hogy lássa a színét. Erős, izmos test tapadt az övéhez.
- Maga rendőr?
- Igen, rendőr.
Bár Bella elterülve feküdt a férfi alatt, mégis mulatságosnak találta, hogy orron vágott egy rendőrt.
- Mutassa a jelvényét.
András még mindig óvatos volt, keményen fogta a lány csuklóját.
- Itt van rajtam, és bizonyára magán is.
- Látni akarom.
- Rendben. Nem teszek semmi hirtelen mozdulatot.
Betartotta a szavát, közben a zsebébe nyúlva pénztárcájáért.
- Igazolványok a tárcámban van.
Bella bólintott, figyelmesen nézte, épp úgy, ahogy a férfi őt. András két ujjal benyúlt a zsebébe, és kinyitotta az igazolványát. Bella hátradőlt, majd az
igazolványért nyúlt a fény felé tartotta. Elolvasta a nevet, ráncba szaladt a szemöldöke.
- Roberts András? - Az igazolványról a férfira nézett. Hunyorgott a sötétbe. - Te vagy András?
- Igen én. A helyi seriff vagyok.
- Ó, édes istenem! - Bellából kitört a nevetést. - Ezt nem hiszem el! - mondta mindig kacagva, a férfi azt képzelte megörült. - András nem ismersz meg? - A férfi zseblámpája fényével a lány arcába világított.
Ahogy a lámpával végigpásztázta a lány arcát. Andrásnak ismerősnek tűnt a lány barna csillogó szemei.
- Bella? Istenem, te vagy az Bella?
- Igen, én vagyok.
András a lányra mosolygott.
- Üdv itthon, őzike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése