6. Hírek

 6. Fájdalmak

Másnap már mindenki tudta a faluban, hogy Bella és András holtestre bukkant a híres Gárgyán erdőben. Erről beszéltek  postán, a hivatalban, és  közértben is. Az a tény, hogy a híres krimi író, és a seriff rá bukkanjanak egy holtestre sokakat megrázott az a tény, hogy a békés Ásotthalom felett gyülekező vihar felhők hamarosan lecsapni készülnek. 

- Ez a falu sem már olyan, mint régen volt - böffentett Rodi, más néven Róbert Elemér sörét szürcsölve. - Hoznál még egy pofa sört cicuskám? 

- Ez a falu már régen nem az - Merengett Iván maga elé, és hátra tolta székét. - Azt mesélik, hogy a kis béka csinos jószág lett. 

-Akkor is inkább  lába volt rajta csak jó - böffentett nevetve Rob. - Valaha helyes lány volt, most meg gondolom beképzelt lett, mert gazdag író lett - tette hozzá, de el itélte Bellát, azért amit csinál. - Emlékszem milyen sovány volt, és kapa foga is volt. Ő találta meg holtan Erikát. 

- Ronda dolog ez. 

- Az volt, az is, ahogy viselkedtek vele. Lili se állt ki a lányáért. 

- Nincs jobb témátok? - szólalt meg Csilla, miközben újra töltötte a kávéscsészét. 

- Te is együtt jártál vele, nem? - kérdezte Iván. Hátra dőlt előkotorva a zsebéből egy doboz cigit, hogy rá gyújtson. 

- Igen, együtt jártam vele - felelte a lány, tudomást sem véve, hogy ezek ketten várnak tőle valami szaftos részletet. - Volt esze és elment ebből a faluból. És most van elég pénze. 

- Mindig is volt pénzük - szólalt meg Martin. - De abból sose látott semmit, Bella. Mintha Lili szégyellné a lányát.

Csilla elfordult a társalgó férfiaktól, nem akart belefolyni a beszélgetésbe, még akkor sem, hogy kíváncsi volt minden részletre Belláról. És az a tudat, hogy Bella visszatért tudva, hogy itt nem szívesen fogadják, a lány erejéről tanúskodott. 

- Szia Zoltán - köszönt Csilla a belépő seriff helyettese. Automatikusan töltött egy csésze kávét. 

- Kösz, Csilla, nem kérek. Nincs kávéra időm. - mondta Zoli hivatalos arcot felvéve. - Kaptunk egy képet - mondta, és kinyitotta a dossziéját. - A neve Nagymárti Éva. Két hete szökött meg Kistelekről. Erre fele látták stoppolni. Láttátok a faluban? 

Martin, Rob és Iván megnézte a vidám arcú fiatal lány képét. 

- Nem hiszem, hogy járt a faluban - mondta Martin végül. 

Zoli elfordította a papírt, hogy Csilla is lássa. 

- Nem láttam a műszakom alatt, de megkérdezem a többieket is, hátha betért ide. 

- Köszönöm - mondta Zoli, egy pillanatra a kávé illatát szívta magába. - Megyek körbe mutatom a képét a faluban. 

- Hé, Zoli. És mi a helyzet a hullával, lehet tudni, hogy ki az? - kérdezte böfögve Rob. Zoli undorral fordult a férfi irányába, tudva, hogy megint részegen fog haza térni Abigélhez. 

- Még tart az azonosítás - felelte, majd kisétált. 

A város túlsó részén Bella az utolsó dobozból is kipakolt, miközben a rádióból üvöltöttek a slágerek. A szája tele volt chipsel, mikor pakolta a könyveit a polcra, megakadt a tekintette egy fénykép kereten. Egy ideig forgatta, majd a polcra helyezte, valamire jó lesz gyanánt. 

Ekkor látta meg az anyját, ahogy lassan közeledett a házhoz, hangosan felsóhajtott. 

- Szia, anya - köszönt tartózkodó hangon. - Mi járatban? 

- Látni akartam, hogy vagy. 

- Láttál most már el is mehetsz. 

Bella próbálta leplezni, hogy nem szívesen látja az anyját, annyi éven keresztül jövő fájdalom még mindig mardosta belül. 

- Nem szépen váltunk el....- kezdte, Lili halkan, azonban Bella nem volt társalgás hangulatban. - Csak bocsánatot akarok kérni tőled. 

- Mintha ezt bármit is változtatna - jegyzi meg epésen. Lili elkomorodott. 

- Nem, mintha olyan tökéletesen csináltál volna bármit is. 

- Ez rólad is elmondható, már mint, ha rossz anya címre pályáztál volna. Most dolgom van, ha nem akarsz mást is elmehetsz. 

Megakarta bántani az anyját, mint ő tette réges rég, és teszi most is. 

- Vacsorára át jössz? - érdeklődött. 

- El ígérkeztem - hazudta szemrebbenés nélkül. Lili lassan bólintott. Kitódult, virágos parfüm hagyva maga után. 

Bolondnak nevezték. 

Bolond Mártának. Mivel ez volt a neve 40 évesen egy 5 éves szintjén. Nem változott az évek múltán sem, ugyan olyan együgyü volt. 

Márta szerete az élénk csillogó színeket, és a pónikat. 

És a seriff kocsiját, szerette mikor András fuvarozta, és bekapcsolhatta a szirénát. Énekelve magában rótta az utcákat Ásotthalmon. Már kezdett alkonyodni, lassan kihalni látszik az utca, csak néhány autó, és busz robogott el mellette. 

Márti szegény volt, de Ásotthalmi lakosok közül mindig volt valaki, aki étellel és ruhával ajándékozta meg. 

Boldog volt, hogy bármennyire is kitűnt a lakosoktól mindig voltak olyanok, akik szeretik. 

Egy pillanatra megtorpant az erdő elején. Volt egy hely az erdő mélyén, ami rettegéssel töltötte el. Sok mindent látott, de ehhez foghatott még sosem. Égett fa, és hús szaga áradt. Most már arra a sötét alakra emlékszik, akinek vörösen izzott a szemei, ahogy rá pillantott, de nem bántotta. 

Utána rosszat álmodott éjszaka. Aztán elhalványult az emlékek, de az érzés benne ott maradt. 

Valami gonosz lapult a fák között.